|
Bemutatkozás
A nevem Lekszikov Attila Péter. Egy munkáscsalád harmadik, legkisebb fiaként születtem 1970-ben Zalaegerszegen.
Magasabb tanulmányok végzésére nem volt lehetőségem, a szüleim kenyérkereső foglalkozást akartak adni nekem, így lettem kárpitos szakmunkás.
A legelső munkahelyemen, a Kanizsa Bútorgyárban azonban raktárosként dolgoztam kb. 6 évig. Csak felnőtt fejjel tudtam leérettségizni, majd tovább tanulni, nemrég fejeztem be a teológián a Biblia oktatói tanulmányaimat.
Hosszú volt az út!
Akkoriban teljes meggyőződéssel hittem a baloldali eszmékben, abban, hogy minden ember egyenlő és mindenkinek egyformán joga
van a boldogsághoz, tanuláshoz, az anyagi javakhoz, ahhoz, hogy jól éljen.
Húsz éves voltam a rendszerváltáskor és nekem nagy traumát jelentett a megélése. Nehezen tudtam csak feldolgozni, hogy amiben
hittem, arról azt kell hallanom, hogy teljességben elhibázott dolog volt (később én is rájöttem!). Valójában ez a csalódás
indított el afelé, hogy keressem, hol is az IGAZSÁG, és ez az évekig tartó folyamat teljesen megváltoztatta az életemet, a hitemet.
Számtalan gyötrő kérdés fogalmazódott meg bennem, és olyan válaszokat kerestem, amik az évezredek próbáját is kiállták.
Hosszú éveken keresztül szinte csak a nagy világvallások, a filozófia, pszichológia, antropozófia (az ember bölcsessége, az
egyetlen modern, krisztusi alapon álló szellemi tudomány), keleti tanok (kínai öt elem tan) elmélete foglalkoztatott.
Nagyon sokat olvastam, és egyre sürgetőbb lett az igény a lelkemben, hogy ezeket a tanokat az emberek mindennapjainak segítésére,
életük javítására használjam, hogy gyors és kézzelfogható változást lehessen elérni velük az egyes ember életminőségében.
Egészen biztos voltam abban, hogy a tudás nem lehet öncélú és hogy csak annyit ér, amennyit abból mások segítésére használhatunk.
Ekkor találkoztam a Reiki, az Arolo, a különböző masszázstechnikák adta lehetőségekkel, amelyek az elméletet lehozták arra a
gyakorlati szintre, amit kerestem.
1997-ben egy hatalmas élményben volt részem, alkalmam volt 3 különböző vallás szentélyét meglátogatni egy zarándokút során
és alakuló, de még nem szilárd hitem erősítésére mindhárom vallás Istenéhez egy számomra nagyon fontos kéréssel fordultam,
mintegy "tesztelésül". Egy év múlva beteljesült a kérésem, és eljött az, aki azóta az egyetlen nagy szerelmem, életem párja
és gyermekem édesanyja.
A megfelelő leképezései rendszer kutatása, az útkeresés azonban még nem ért véget, mert mind az egyház, mind a Reiki
gyakorlása kapcsán az derült ki számomra, hogy sokkal fontosabbnak tekintik a "szervezet" működését, mint az embert, akinek
segíteni akarnak.
Már 1993-ban kaptam egy barátomtól egy Tarot kártyacsomagot, aminek szimbólumai teljesen magukkal ragadtak. A hagyományos
kirakási rendszerekben azonban nem találtam meg azt a teljességet, amit a lapok sugalltak. Éreztem, hogy az igazi válaszhoz
mind a 22 lap szükséges. Az Isten háromszög szimbólumát, valamint az ember szétágazó fa jelképét felhasználva, sok próbálkozás után megszületett
a piramis alakú kirakás (piramis Tarot), ami a teljes nagy arkánumot megjeleníti. Létrejött a mai
Szimbolikus Szellemi Piramis rendszer alapköve,
majd hosszú idők során finomodott, alakult a gyakorlati alkalmazás során.
Amikor már egy kis bátorságot összeszedtem, hogy írásban is rögzítsem az elért eredményeket, elvittem dr. Szász Ilmának,
aki nagyon nagy tekintély az ezotéria, vallások, pszichológia, filozófia szintetizálása terén. Nagyon boldog voltam, amikor
ő úgy minősítette a rendszert, hogy "gyémánt az üvegek között" és azt tanácsolta, hogy feltétlenül kezdjem el a tanítását.
Nagyon fel akartam készülni az induló tanfolyamokra, nagyon össze akartam szedni a bennem lévő ismereteket, de nem sikerült.
|